Dr. Ranschburg Jenő

válaszol

Tisztelt Tanár Úr!
Körülbelül 1 éve ismerkedtem meg a kedvesemmel, egy külföldi férfival, akihez pár hete költöztem ki Dániába. A páromnak két gyermeke van. Egyikük sem él velünk, a fia már önálló 20 éves, vele jól kijövök, a lánya pedig az édesanyjával él. Nadine 16 éves, és nem tudom, hogy a nyelvi korlátok miatt, vagy egyszerű féltés miatt, de az elmúlt egy év és többszöri találkozás után is nagy távolságot, némi féltékenységet érzek. Bár ez utóbbit lehet, hogy csak én képzelem be magamnak. Ez nekem is új szituáció, mert eddig még nem volt gyermekes partnerem. Szeretnék a gyermekei barátja lenni, de nem igazán tudom, hogy mit tegyek, és ezen a nyelvi gátak sem segítenek. Minden 2. hétvégén itt van nálunk a lánya, Nadine és nagyon szép látni, hogy jó az apa lánya kapcsolat. Próbálom néha őket kettesben hagyni, bár ilyenkor én érzem magam kívülállónak.....
Ha van számomra valamilyen jó tanácsa, azt nagyon szívesen venném!
Köszönettel:
Ildikó

Kedves Ildikó!
Kapcsolata révén, Ön egy idegen világba, idegen kultúrkörbe került, és az ilyesmi óhatatlanul érzékenyebbé teszi az embert. Ráadásul nem is érti a kommunikációt, ami párja és kislánya között zajlik. El tudom képzelni, hogy ilyenkor egy kicsit kirekesztettnek érzi magát, sőt azt is, hogy erre a kislány – a gyerekek gyakran féltékenyek szüleik új partnerkapcsolatára – rá is játszik egy kicsit. A megoldást abban látom, ha megpróbál összebarátkozni párja kislányával. Például úgy, hogy megkéri: tanítsa Önt dánul. Menjenek el vásárolni, sétálni együtt, ne zavarja, hogy a kislány „tanítói pozícióba” kerül, inkább gondoskodjék a jó hangulatról. Meglátja, a kislány gyorsan megenyhül, ráadásul Ön is elkezdi megérteni majd apa és lánya párbeszédeit, ami tovább csökkenti kirekesztettség érzését.

Kulcsszó: apa, féltékenység, láthatás

Tisztelt Tanár Úr!
Szinte végigolvastam az összes kérdést a válasszal együtt, de a problémámra nem találok köztük megoldást, ezért kérném mihamarabbi válaszát.
Kisfiam 8 éves, vidéken élő kis barátja szintén 8 éves, és amikor a nagyszüleinél nyaral, sokat van nálunk, olyankor szinte elválaszthatatlanok. Egyik este fürdésnél már-már zavarba ejtő dologra lettem figyelmes. A kukijukkal játszottak,és igen határozott kijelentéseket tettek a szerelmeskedés, orális szex terén (Ha nem lépek közbe lehet a tettek mezejére is léptek volna). Annyira megijedtem, hogy rájuk szóltam, persze ők előtte nem látták, hogy a közelben vagyok. Nem tudom, mit kellene tennem, beszélgessek el velük, vagy hagyjam annyiban az egészet, egyszerűen tanácstalan vagyok. Azt sem tudom, hogy honnan vehették, nálunk itthon nem tabu a szex, de nem is beszélünk róla nyíltan,mármint előttük. (Szexuális tartalmú magazinokat, filmeket még soha nem vettünk, ilyesmivel sem találkozhattak.) Kérném, mihamarabb adjon tanácsot, hogy mitévő legyek, mert nem szeretném, ha esetlegesen a gondolkodásmódjuk változna, és előbb-utóbb már nem barátként várnák a nagy találkozást.
Köszönettel: Egy aggódó szülő

Kedves Levélíró!
Higgye el, aggodalomra nincs oka. A gyerekek viselkedése, amelyről levelében írt, nem homoszexuális jegy – és nem is vezet homoszexualitáshoz. Alkalomadtán – mintegy véletlenül – hozza szóba az eseményt, amelynek tanúja volt, és mondja el: megérti, ha ilyen korú gyerekek ismerkednek saját testükkel – és társaikéval is – de az ismerkedés bizonyos határon túl, már ízléstelen és illetlen is, ezért olyasmit ne csináljanak. Mindezt ne indulattal, hanem szinte közömbös, mindennapi hangon tegye – ne érezze a gyerek, hogy a kérdéskört valami fülledt titok, „misztikus tabu” övezi. Meglátja, nem lesz semmi baj.

Kulcsszó: , félelem, játék, szorongás

Kedves Tanár Úr!
Kisfiam 2 éves lesz augusztusban.
Nyugodt gyerek, tipikusan az a fajta, aki elüldögél, és hangját sem nagyon hallani, ez az egyik problémám. Látok más, vele egykorú fiúgyermekeket, náluk már beköszönt a hiszti, a dackorszak, nála egyáltalán nem. Komolyan annyira jó gyerek, hogy az már aggaszt. Mondok neki valamit, megcsinálja, nem ellenkezik, eddig kétszer próbálta az akaratát véghezvinni, de mindkettő veszélyes lett volna neki, ezért nem engedtem. Az apjával mindketten hasonló természet vagyunk, azzal az eltéréssel, hogy mindketten hátrányos helyzetből indultunk, férjem elvált szülők gyereke, ami eléggé megviselte, én pedig örökbefogadott gyerek voltam. Ezt azért írtam, mert gondolom, hogy nálunk inkább az indulás volt a kiváltó oka, annak, hogy visszahúzódó, csendes, rendes gyerekek voltunk. Fiam születésekor még anyukámmal laktunk, aki sajnos beteg lett a gyerek egy éves születésnapja körül, karácsonykor el is vesztettük őt, gondolom, hogy a gyereknek ez sem tett jót, elég sokat kiborultam az elmúlt pár hónapban, de mindig igyekeztem megbeszélni vele, hogy nem vele van a gond, egyszerűen szomorú vagyok, de nagyon szeretem őt. Ez egy másik kérdés, a gyerek vajon mit fogott fel ezekből a hónapokból? Anyu imádta őt, a fiam rajongott érte, de miután meghalt sosem kereste, sosem emlegette. Ami számomra eléggé fura, sokat gondolkoztam rajta, hogy vajon miért? Másik nagyszülőket találkozás után hetekig emlegeti, mutatja, hogy hol voltak fagyizni stb. A másik problémám, hogy van egy kis barátja, naponta összejárunk azzal a családdal, látszólag a két gyerek nagyon szereti egymást, reggel felkelés után az első, hogy egymást emlegetik, kitörő örömmel köszöntik egymást, de utána elszabadul a pokol. A barátja tipikus kétéves, játékait félti, próbálgatja az erejét, fellöki, megdobja a fiam, aki erre azonnal segítséget vár, elsírja magát, és az ölembe bújik. Tőlem várja a segítséget, nem vág vissza. Most ott tartunk, kéri, hogy menjünk hozzájuk, de ha a kisfiú a közelébe megy, már összehúzza magát, látszólag fél, azért, hogy ne vegye el a játékát, gyakorlatilag mindent magától nyújt neki. Nem tudom, h mitévő legyek, egy év múlva ovis lesz, mi lesz ott vele? Nem siettetni akarom az elválást, nem arról van szó, h nem szívesen vigasztalom, de annyira elharapódzott a dolog, h már ma a csúszdáról lökte le a kisgyerek a fiamat, szóval nem csak apróbb nézeteltérések vannak, amikbe egyébként igyekeztünk nem beleszólni, hanem komolyan a testi épsége forog kockán.
A másik amit észrevettünk a másik anyukával, hogy ha a kisfiú büntetésbe kerül, (2 percet kell ülnie, utána elmondják az anyukával együtt, hogy miért volt a büntetés, és bocsánatot kérnek a fiamtól), akkor az én drágám kineveti őt, mintha élvezné, hogy a másik büntiben van. Olyan lett ez az egész, mint egy játszma, vagy inkább, mint egy játék, már minden szereplő pontosan tudja, hogy mi miután következik.
Azt is látom a törpémen, hogy amint közeledik hozzá a kissrác, azonnal azt figyeli, hogy mi ehhez mit szólunk, és figyeli, hogy akkor most sírnia kell, vagy sem.
A fiamról még annyit, hogy okos, értelmes kiskölök, beszéd most alakul ki, egyszavas mondatokat használ, mozgásfejlődése megkésett, Dévény tornára jártunk, mert 8 hónaposan még nem fordult az oldalára, és bár az orvosok úgy gondolták, hogy ez normális, gyógytornára, és Dévény tornára is elvittem, egyébként 4 hónap alatt tökéletesen rendbe jött.
Már az is eszembe jutott, h a kezeléseken hagytam sírni, hiszen nem tudtam felvenni, de utána mindig megdicsértem, hogy milyen ügyes volt, elmondtam neki, hogy ez miért kell, lehet ettől ilyen visszahúzódó? Ezért várja tőlem a segítséget? Mert akkor nem segítettem?
Gondolom, hogy anyu betegsége, és az én gyászom sem tett jót neki, de igyekeztem őszintén, az érzéseimet kimutatva, de az ő szintjén beszélni vele erről.
Úgy gondolom, h valamit valahol elrontottam, ezt szeretném megtudni Öntől, hogy mit, és főleg, hogy ezt hogy lehet rendbe hozni. Sokat dicsérem, nem csak szavakban, mivel tényleg örülök a sikereinek, szerintem ez metakommunikációban is észleli, ezért csak arra tudok gondolni, hogy talán nem fogadom el feltétel nélkül őt? Ez zavarhatja? Pedig igyekszem, de már tényleg kiborít, hogy ennyire érzékeny, túlérzékeny.

Köszönöm, hogy ha segít, talán az ön szemszögéből könnyebb rálátni a probléma gyökerére.
Maradok tisztelettel: G. Andrea

Kedves Andrea!

A csendes, szemlélődő magatartás kicsi fiánál veleszületett temperamentum jellemzők következménye, és erős a gyanúm, hogy ezt a természetet szüleitől örökölte. Ön saját esetében, és férjénél is „hátrányos helyzetre” hivatkozik, de ez nem elegendő magyarázat: a tény, hogy valaki örökbefogadott, vagy éppen elvált szülők gyermeke, akár a túlságosan élénk, nehezen kezelhető viselkedés kiváltó oka is lehet! Kicsi fiuk szülei természetét örökölte, és – annak ellenére, hogy esetében nyoma sincs a „hátrányos helyzetnek” – anyjához és apjához hasonlóan, békés, halkszavú, nehezen indulatba hozható személyiség. Kérem, fogadják el őt ilyennek, és éreztessék vele, hogy éppen így szeretik! Mellékesen szólva, a békés, egyensúlyából nehezen kimozdítható természet a kortárskapcsolatokban néha valóban nem előnyös tulajdonság (az ilyen gyerek kevésbé tudja felhívni magára környezete figyelmét), ugyanakkor ebben az ideges, türelmetlen világban számos előnyt is rejt magában: ő a „biztos pont”, akire mindig számítani lehet, és ezt a tulajdonságot a környezet hosszú távon nagyon is értékeli! A nagymama elvesztése egyéves kor körül korántsem olyan tragikus, mint néhány évvel később – mondjuk, az óvodáskorban. Annál veszedelmesebb lehet az anya gyásza – depressziója – amit ilyenkor átél, és ami könnyen türelmetlenné, figyelmetlenné teheti saját gyermeke iránt. Őszintén remélem, hogy Önöknél ez nem történt meg – bár a tény, hogy kisfia nem emlegeti a nagymamát, akár egy olyan óvatos tapintat következménye is lehet, amely valójában önvédelem; mintha kisfia tudná, hogy a téma árt anyunak, és így végső soron neki magának is. (Bár így leírva, az összefüggés egy kicsit erőltetettnek hat, ez mégsem elképzelhetetlen, holott lehetséges, hogy kisfia egyszerűen nem is emlékszik már erre a nagyon meleg – de nagyon korai – kapcsolatra.) Amit kisfia barátjának esetében „játszmának” nevez, valóban annak tűnik, és szerintem az anyukának nem kellene minden alkalommal eljátszatnia ezt a bocsánatkérési rítust. Ön valóban csak akkor avatkozzék be, ha gyermekét veszélyben érzi, ha lehet, engedje, hogy kisfia maga oldja meg a kortárskapcsolati problémákat. Biztos vagyok benne, hogy ezt az óvodában meg is tanulja majd.

Kulcsszó: , érzékenység, nagyszülő, szorongás

Tisztelt Tanár Úr!
Alvással kapcsolatos kérdéssel fordulnék Önhöz.
Kislányom 1,5 éves jó kedélyű baba. 6 hónapos koráig semmi gond nem volt az éjszakai alvással, igaz mellettem aludt el vagy ringattuk, de be tudtam tenni a kiságyába és reggelig ott aludt. A problémák 6-7 hónapos korában kezdődtek, amikor éjszaka többször felébredt és csak szopizással tudott visszaaludni. Volt olyan is, hogy akár fél óránként felkelt. Emiatt magam mellé vettem és a mai napig ott alszik. 9-10 hónaposan az éjszakai szopit ki tudtam váltani teával, és 11 hónaposan el is választotta magát, azóta nem szopizik.
A gond azonban az, hogy az éjszakai ébredések megmaradtak, és csak teával tud visszaaludni, illetve a cumikájával, persze mellettem. Próbáltam a teát vízre átváltani, csak néhány napig vált be, utána addig sírt, amíg nem adtam teát, és csak így tudott visszaaludni. Ez azt eredményezi, hogy reggelre általában annyira tele van a pelusa, hogy sokszor a pisi ki is folyik, és gondolom az is zavarja az alvásban. Tanácstalan vagyok, nem tudom mi okozhatja az éjszakai ébredéseket, hiszen ott vagyok mellette, de a simogatásra, és cumira nem alszik el, csak ha teát is iszik. A rossz alvás miatt nyűgösebb is reggel. Arra is gondoltam, hogy külön ágyba teszem, mert lehet, hogy én is zavarom az alvását a mocorgásommal. Pár hónap múlva ráadásul megérkezik a kistestvér is, és nem tudom, hogy mit tegyek. Félek, ha egy szobában leszünk mindannyian, akkor senki sem fog éjszaka aludni. Másrészt a sok teázás azért is gond, mert elkezdtük a szobatisztaságra szoktatást, amiben nagyon ügyes, csak mi lesz az éjszakákkal? Szegénykém akkor állandóan inni fog és wc-re járni? Sok módszert olvastam már arról, hogy hogyan szoktassuk a gyereket önálló alvásra, de nagyon drasztikusnak találom azokat. (Pl. tegyem külön szobába és jöjjek ki, ha nagyon sír menjek vissza, de ne nyúljak hozzá, csak beszéljek neki... stb.) Nem vagyok meggyőződve róla,hogy én ezt tudnám alkalmazni.
Valószínűnek tartom, hogy a teázás egy rossz szokás kialakulása az esetében, aminek sajnos én vagyok az okozója, de nem nagyon tudtam mit lehetne tenni, sőt most is tanácstalan vagyok. Kérdéseim tehát röviden összefoglalva a következők lennének:
1. Hogyan tudom leszoktatni a kis drágámat az éjszakai teázásról?
2. Hogyan tanítsam meg arra, hogy éjszaka önállóan visszaaludjon?
3. Érdemes-e külön ágyba vagy külön szobába tenni (a kistestvér érkezése miatt)?
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Jó egészséget kívánok Önnek és családjának!
Üdvözlettel:
M. K.Mariann

Kedves Mariann!
A probléma, amelyről levelében írt, számomra két fő témára bomlik. Az egyik: miért ébred fel kicsi lánya olyan gyakran éjszakánként? A másik: az elalvás csak teával megy, mit tegyünk, hogy a tea kiiktatható legyen? Kezdjük az elején. Körülbelül 18 hónapos korig – kislánya éppen a határon van – az alvás különböző idegrendszeri fázisai – a felnőtt emberétől eltérően – lényegében óránként váltják egymást, így előadódhat – bár nem szükségszerű, ez veleszületett adottság kérdése – hogy a baba a fázisváltáskor felébred. Aggodalomra a felébredések miatt tehát nincsen ok, bár mi tagadás, jobban örülnénk – Ön is, én is – ha ez nem történne meg ilyen gyakran, és egyébként is, itt az ideje, hogy ezen a téren változás történjék. Gondolom, beszélt a gyerek orvosával is, így kizárhatjuk, hogy bármilyen testi fájdalom – pl. fogzás – az ébredésekben szerepet játszik. Kérem, nézzen utána annak is, nincs-e éjszaka melege kicsi lányának? Nem tudom, mit ad rá éjszakára, de a szülői ágyban, bepelenkázva, könnyen lehet az ébredések egyik oka a „túlöltöztetés” is. Ha mindezt végiggondolta, a következőket javaslom. Próbálja meg a gyereket este a saját ágyába, a saját szobájában lefektetni. Nagyon fontos azonban, hogy ne alva, hanem akkor tegye le, amikor a gyerek még ébren van! Üljön mellé, és adjon a kezébe egy puha tapintatú kis játékállatkát; kislánya úgy aludjon el, hogy ezt a kis plüssállatkát a kezében tartja! Meg kell ugyanis próbálnunk a teához fűződő asszociációt ezzel az állatkával felcserélnünk! Persze, az is jó lenne, ha éjszaka csökkenne a felébredések száma, ehhez pedig a „fehér zajt” javaslom. Ez azt jelenti, tegyen az elalvó gyerek közelébe valami monoton hangforrást – például egy öreg, ketyegő vekkerórát, vagy éppen a rádiót állítsa be, valami halk zenére. Minden esélyünk megvan arra, hogy ennek hatására a gyerek ritkábban ébred fel – sőt még az is lehetséges, hogy reggelig békésen alszik. Ha mégis felébred, el kell érnünk, hogy a keze ügyében levő puha állatka segítse az újra elalvásban! Az édes tea nagyon egészségtelen, mindent el kell követnie, hogy kikapcsolja az éjszakai rítusokból. Nem lesz könnyű, egy-egy kis nyafogás, sírás is előfordulhat. Ilyenkor természetesen oda kell mennie hozzá, de próbálja meg nem kivenni őt az ágyból, hanem simogatni, gügyögni hozzá, és a kezébe adni az ágyában lévő állatkát. Meglátja, mire a testvérke megérkezik, a nehezén már túl lesznek! Mellékesen megjegyzem: a szobatisztaságra nevelést egyelőre felfüggeszteném. Egyébként is korai még, és kár lenne ezzel a két nehéz feladattal ugyanabban az időszakban megterhelni kicsi lányát.

Kulcsszó: , alvás, cumi, szobatisztaság

Tisztelt Ranschburg Jenő!
4 éves lányommal kapcsolatban szeretném a segítségét kérni.
3 lányunk van, két kamasz és a 4 éves Lili.
Lili mindig is nagyon anyás volt, lévén én voltam vele 24 órában itthon, nagyszülői segítségünk nem volt és nincs.
Legidősebb lányunkkal, Szandrával, tavaly kezdődtek komolyabb problémák, lógások az iskolából, szökések itthonról, abortusz, végül karácsony után, amikor egy szökését követően már végső dühömben lekevertem neki két pofont (amire nem vagyok büszke), újfent megszökött, majd két nappal később az anyámmal és húgommal közösen feljelentettek gyermekbántalmazásért. Ekkor Szandra nem volt hajlandó hazajönni, inkább két napot intézetben töltött, majd utána jött haza. Itthon tovább folytatódtak a problémák Szandrával, végül idén februárban egy újabb nagy cirkuszt követően a gyámügy segítségét kértük, és Szandra otthonba került. Lelkileg az egész család padlón volt. Kb. erre az időszakra tehető a változás Lili viselkedésében is. Görcsösen ragaszkodik hozzám, és látszik rajta, hogy a tőlem való elválás (akár csak 10 percre, akár fél napra) gondolatától is retteg. Ez nála nem hiszti, hanem tényleg maga a FÉLELEM. Amikor kérdezzük, akkor azt mondja, hogy attól fél, hogy anya megszökik. És ettől nem lehet eltántorítani, nem lehet meggyőzni, hogy anya nem szökik meg, és ha anya ideig-óráig el is megy nélküle, visszajön hozzá, és nem hagyja el. Az édesapjával nem hajlandó sehová menni, ha én nem megyek. Nekem vissza kellene mennem dolgozni lassan, ősztől Lilinek óvodába kell járnia, de már én is előre rettegek az óvodai beszoktatástól.
Kérem, adjon tanácsot, mit tegyünk.
Köszönettel:
Polly

Kedves Polly!
Egészen biztos vagyok benne, hogy Lili szeparációs félelmei szorosan összefüggenek mindazzal, ami a családban Szandra körül zajlott. Szandra többször is megszökött otthonról – ami a kicsi számára lényegében annyit jelent, hogy eltűnt – aztán nevelőotthonba került – vagyis elhagyta otthonát – és nem tért vissza. Érti ugye, mire gondolok? Lili szemével nézve a világra: a „nagyok” egyszerűen elmennek – „megszöknek” – aztán bármikor előfordulhat, hogy nem jönnek vissza többé. Édesanyja hiába mondja, magyarázza neki az ellenkezőjét, ez a tapasztalat bevésődött a fejecskéjébe, és félelmeinek forrásává vált. Nincs már idő a felkészülésre, nyakunkon a szeptember. Azt javaslom, vigye a gyereket a gondosan kiválasztott, sok-sok melegséget nyújtani képes óvodába, és mindent kövessen el, hogy a gyerek ne érezze az Ön aggodalmát. A beszoktatás során legyen nagyon türelmes, ameddig lehet, maradjon együtt a gyerekkel – és sohase szökjön meg! Amikor szükséges, úgy menjen el az óvodából, hogy távozásakor jókedvűen és határozottan elbúcsúzik Lilitől. Nem lesz könnyű, de nagyon remélem, hogy sikerülni fog. Ha nagyon nagy a baj, kérem, írjon nekem ismét.

Kulcsszó: , biztonság, félelem, óvoda

Tisztelt Doktorúr!
Kislányom 2.5 éves. Okos, értelmes kislány. 8 hónaposan kezdett beszélni, mára kívülről olvas könyveket pl. Boribon, rengeteg mondókát tud. Kedves, bújós, mindenkivel nyitott kislány. Pár hónapja furcsa „dilijei” (félelmei jelentek meg. Pl. Először zavarta, ha lóg valami: pl. hinta, madzag a levegőben, bevásárló kosár lánca. Ilyenkor hisztériás sírásba kezd. Ennek ellenére nem hisztinek, hanem valós félelemnek „fóbiának?” tűnik. Azután zavarja ha úszik valami a vízben, pl. játékok fürdés közben. Újabb: zavarja ha homokos a cipője talpa, nem akar lelépni. Aztán gondol egyet és elfelejti..., túllép rajta.
Ezek elfogadható jelenségek? Forduljunk szakemberhez?
Köszönettel!

Kedves Levélíró!
A szülő, aki igazán odafigyel gyermekére, mindig számos „furcsaságot” talál. Kislánya, aki – leveléből ítélve – életkorát messze meghaladóan értelmes gyerek, nemcsak olvas, de napi élményeit, tapasztalatait szinte követhetetlen asszociációk során kapcsolgatja, és így megmagyarázhatatlan, de mindig átmeneti jellegű félelmek, szorongások is keletkezhetnek benne. Úgy vélem, szakemberre semmi szükség, az átlagot meghaladó intellektus és a gyors fejlődés néha kicsit kellemetlen mellékhatásairól van szó, melyek múlandóak és teljesen veszélytelenek.

Kulcsszó: , érzékenység, intelligencia, tehetség

Tisztelt Doktor Úr!
Tudom, hogy ennél sokkal nagyobb problémák is lesznek az életben, de mégis, egyre jobban aggaszt a szobatisztaság kérdése. Nagyobb lányom 4, a kicsi 3 éves elmúlt. Menne ősszel óvodába, de nem jutunk előre a szobatisztasággal.
A pisiléssel nincs is gond, gyakran már éjszaka sem pisil bele a pelenkába, viszont a kakálás nem megy. Illetve inkább az a gond, hogy nagyon is megy. Lehetünk bárhol, bármikor, bárkivel képes kakálni. Bele a bugyiba, pelenkába, nem számít mi van rajta. Olyan, mintha jönne neki az inger, és már rögtön a kaka is, és nem is venné észre. Kb. 10 másodperc az egész, és túl van rajta. Volt egy idő, amikor nem adtam rá pelenkát, hátha „megtanulja” az ingert és a következményt, de két hét után feladtam. Aztán visszakerült rá a pelenka, de ez ellen meg erősen tiltakozik, mindig ígérget, hogy szól, ha kakálnia kell, nem akar pelenkát hordani. Gondoltam veszek egy „kakafigyelő” kutyust, aki a WC-ben figyeli, ha sikerrel jár, és 2 sikeres kakilás után (addig el tud számolni ő is) leköltözik hozzá. Ez elsőre ment is. Ahogy betettük a wc- be kb. 20 perc múlva már kakált is egyet. Aztán másnap megint kétszer kakált be a bugyijába. Nem tudom, mitévő legyek. Nem akarom erőltetni. Vissza is adnám rá a pelenkát, bízva benne, hogy az előttünk álló egy hónap alatt elhagyja, de nem akarja. Erőltessem rá? Vagy maradjon bugyiban, vállaljam, hogy bekakál, így bízva benne, hogy megtanulja?
Köszönöm válaszát!
Tisztelettel:
Egy anyuka

Kedves Levélíró!

Tudom, hogy nem könnyű, de azt javaslom, ne adjon a gyerekre pelenkát – ezzel ugyanis önkéntelenül azt üzeni: bekakálni szabad. Remélem, hogy a nyár sok olyan helyzetet is hozott – és hoz – amikor még bugyi sem kellett – illetve kell – a gyerekre, és őszre a bekakilás megszűnik. Ha a helyzet mégis változatlan marad, kérem, írjon nekem újra.

Kulcsszó: , óvoda, szobatisztaság, testvér

Tisztelt Professzor úr!
30 éves nő vagyok, egy 3 éves ikerpár, Dorottya és Balázs édesanyja.
Kérdésem a kisfiamra irányul. Császármetszéssel születtek, 35. hétre, de szülés után semmi gond nem volt velük, nem voltak inkubátorban, nem kellett lélegeztetni őket. Balázs volt a B magzat, és – mint azt oly sokan megjósolták, mivel fiú gyerek – mindig is vele volt nehezebb.
Balázs egy nagyon kedves, aranyos, értelmes kisfiú. Szeret rajzolni, autózni (ez a mindene, képes egy teás dobozból is garázst csinálni), sokat játszunk együtt (kirakó, szerepjáték, meseolvasás). Ugyanakkor nagyon akaratos és önfejű. Egy példa erre: ha nincs kedve ebédelni jönni, mert épp elmélyülten játszik, akkor nem jön és nem eszik. Ilyenkor többször is figyelmeztetjük, ha nem eszik egyetlen falatot sem, nem kap ebéd után semmit (babapiskótát, kekszet, túró rúdit szoktak kapni), és ehhez következetesen tartjuk is magunkat. Látja, hogy Tesó megkapja az édességet, sír is érte, de még ekkor sem hajlandó enni, azért sem, pedig utólag is fölajánljuk az ebédet és vele együtt a vágyott édességet. Ehhez a makacssághoz nagyfokú érzékenység társul. Ha valami nem úgy sikerül, ahogy akarja, nem kap meg valamit, esetleg összeszidjuk, nagyon a szívére veszi. Sír, mérgeskedik, mérgében csapkod. Nincsenek nagy hiszti rohamai, de könnyen elsírja magát, akár apróság miatt is. Ezzel otthon nem is lenne gond, de a játszótéren, ha egy másik gyerek nem ad oda neki egy játékot, akkor sír, engem húz-von, hogy csináljak valamit. Képes akár fél óráig is sírni egy játékért. És neki mindig a másik gyerek játéka kell, hiába viszünk mi is oly sok mindent magunkkal, azok nem kellenek. Ez nagyon kínos, kellemetlen, más gyereket nem láttam még így viselkedni. Hogy tudnánk neki segíteni, hogy ne legyen ennyire érzékeny? Normális, hogy ennyire tud könyörögni mások játékaiért? Tudom, hogy ikernek lenni nem könnyű (én is az vagyok), hogy sok mindenben mások az ikrek, de nem jó látni, hogy a kisfiam úgy neki tud keseredni, akár apróság miatt is. Mások előtt soha nem szidom le, csak próbálom elmagyarázni, hogy ne sírjon, mert ezt a játékot most nem kaphatja meg… Otthon újból és újból elmagyarázzuk neki, hogy sírással, hisztivel nem tud előre jutni, attól még nem lesz övé a játék, hogy nagyfiúk nem csinálnak ilyet, stb… De egyelőre semmi nem változik. Bizony volt, hogy egy-egy játszótéri mutatvány után annyira mérges voltam rá, hogy itthon beküldtem a szobájukba büntetésként. Abban sem vagyok biztos, jól teszem-e, ha ezért megbüntetem.
Balázs még nem beszél folyékonyan, a Tesója már igen. Voltunk vele gyógypedagógusnál, beszéltem logopédussal, nem látnak különösebb fejlődési lemaradást, egyedül a beszéddel van gond, el is kezdtük a TSMT-tornát, amit a kisfiam szívesen csinál, és élvezi is. Fejlődésében minden fázis (forgás, kúszás-mászás, felülés, felállás, stb…) megvolt, és mindent időben csinált. Nagyon sok szót tud, napról napra újabbat tanul, csak valahogy nem sikerül azokat mondatba rendezni. Szeptembertől adnám őket oviba, lassú, fokozatos beszoktatással. És ehhez kapcsolódik a másik kérdésem: Ön szerint mennyire lesz hátrányban a kisfiam a beszéd miatt? Mi itthon megértjük őt, az oviban valószínűleg nehezen fogják megérteni, esetleg a nagyobb gyerekek kinevetik majd. Félek, hogy emiatt nehezebben megy majd a beszoktatás, pedig nagyon szereti a gyerektársaságot, szívesen játszik más gyerekkel, főleg a nagyobb fiúk játékába szeretne részt venni.
Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Levélíró!
Úgy gondolom, Balázs érzékenysége – amellett, hogy veleszületett karaktervonások is szerepet játszhatnak benne – szorosan összefügg azzal is, hogy beszédfejlettsége elmarad életkorától. Rettenetesen zavarhatja őt, hogy gondolatait, érzéseit, vágyait nem tudja kellőképpen mondatokká formálni, kifejezni. Ugyanakkor tudnia kell, hogy ikerpárok esetén a beszédfejlődés késése nagyon gyakori jelenség, amely aggodalomra nem ad okot. A kisfiúk egyébként is később kezdenek beszélni a lányoknál, hát még, ha olyan fiúról van szó, akinek lány „ikertesója” van! Ne „tanítsa” őt, de szánjon naponta néhány percet arra, hogy – csak Balázzsal! – beszélget. Nyugodtan írassa szeptembertől óvodába, meglátja, gyorsan utoléri a többieket, és ezzel párhuzamosan „érzékenysége” is jóval kevesebb gondot okoz majd.

Kulcsszó: , érzékenység, tanulás, testvér

Tisztelt Tanár úr,
fiúgyermekem óvodás, 4 éves, egyedül nevelem születésétől fogva, apukájával nincs rendszeres kapcsolata, nemrég, a tavasszal találkozott párszor apukájával így „tudta meg” hogy idézem őt: „nekem is van egy bácsim aki az apukám és úgy hívják hogy ..” Egyébként nem kérdez róla soha, nincs az életében jelen. - Kisfiam nagy zenerajongó, társaságkedvelő, nagyon beszédes, érzékeny gyermek, pl. már kicsi korától kezdve felfigyelt a játszótéren messziről felhallatszó gyermeksírásokra. Sajnos alig van rokon körülöttünk, rajtam kívül a családot számra csak a nagymamája jelenti. Óvodában sajnos van egy csoporttárs fiú aki rossz hatással van rá, durva beszédű, provokáló, domináns. Úgy érzem feszültséget teremt a gyermekemben, bár mindig vele akar játszani sok rosszat tanul tőle. Ez csak az alaphelyzet röviden.
Fő kérdésem:gyermekem mostanában rendkívül engedetlen, hiába kérem szépen gyere ide, vedd fel, stb stb. egyáltalán nem reagál, ha próbálok hatni rá, utána ezt azt csinálunk, akkor sem, még ha gyerekek hívják a nevén akkor sem indul hozzájuk. Semmivel nem tudok hatni rá, egyáltalán nem fogad szót, semmi, akár jutalom (kapsz fagyit) akár „fenyegetés” (nem kapsz fagyit) sem használ. Eddig is főleg értelemmel próbáltam hatni rá, de ha végső esetben már popsijára csapok de az sem érdekli. Ez csak dackorszak vagy valami áll a háttérben, hogyan reagáljak????
Köszönettel

Kedves Levélíró!
Bizony, gyakran előfordul, hogy a szelíd, érzékeny gyerekek meglepő erővel kötődnek a hozzájuk egyáltalán nem hasonlító, domináns, agresszív társukhoz. Ennek egyrészt az az oka, hogy az ilyen „nagyhangú” gyerek sok mindent megtesz, amit a „kifinomult”, szabályokhoz igazodó, kicsit talán félénk óvodás nem mer megengedni magának – bár valahol, a lelke mélyén vágyik a kötetlenebb, kevésbé „gátlásos” magatartásra. Másrészt – ezzel párhuzamosan – egyfajta önvédelem is szerepet játszik: mintha úgy érezné, ha olyan, mint a másik gyerek, kevésbé lesz bántható, kisebb valószínűséggel válik az „agresszor” áldozatává. Azt javaslom, ne tiltsa el kicsi fiát ettől a gyerektől, és ne hangoztassa, hogy „minden rosszat tőle tanul” – ezzel ugyanis, szándékával ellentétben, inkább ront a helyzeten. Inkább nyugodt, békés és következetes szülői magatartásával segítsen a gyereknek abban, hogy maga ismerje fel – és tartsa be – a legfontosabb magatartási szabályokat. A „szelektív süketség” – amikor a gyerek úgy tesz, mintha meg sem hallaná azokat a szülői utasításokat, amelyeket nem akar teljesíteni – nagyon gyakori jelenség. Ilyenkor nem szabad „ezerszer elmondani” ugyanazt az utasítást, mert kisfia megtanulja, hogy az első felszólítás után még rengeteg hasonló következik, és neki bőven van ideje. Próbáljon meg egy kis időt adni neki a felszólítás teljesítésére („a játékot, amit elkezdtél, fejezd be, de újba ne kezdj, mert öltözködnünk kell”) – és figyelje a gyereket. Amikor a haladék letelt, erre figyelmeztesse őt, és ha ekkor sem tesz eleget a felszólításnak, határozottan – de békés nyugalommal – fogja meg a gyereket, és adja rá a kabátot. Nincs több nógatás, nincs szidalom és kiabálás – a második felszólítást a cselekvés követi. Jutalmat ígérni, illetve fenyegetni sem szükséges. Ha a második felszólításra a gyerek teljesíti a szülői kérést, meg kell dicsérnie őt – ez minden. Ha következetes lesz, meglátja: a „szelektív süketség” gyorsan elmúlik.

Kulcsszó: , erőszak, óvoda, szigorúság

Tisztelt Tanár Úr!

Kérdésem nem iskolás korú gyermekhez kapcsolódik, de remélem, tud Nekem segíteni! Kislányom 2,5 éves és „rosszcsont”.
2 féle problémám van, amiben segítséget szeretnék kérni. Az egyik a nappali alvás (bár bölcsődés, de most szünet van, meg hétvégén egyébként is itthon van). Bármikor ébred reggel, nagyon nehezen alszik el ebéd után, sokszor nem is alszik. Sokáig szoptatás közben aludt el (1,5 éves koráig) utána úgy, hogy mellé fekszem, egyedül nem alszik el csak nagyon ritkán. Mit kellene tennem, hogy elaludjon, mert látom rajta, hogy még szüksége van a nappali alvásra. Ma pl. 4 óra után aludt el, de 5 perccel elalvás előtt még „küzdött” az alvás ellen, és sokszor ezt csinálja, mondja, hogy nem akar aludni, nem álmos...
A másik az engedetlenség, ezt gondolom már millióan kérdezték Öntől. Nem hallgat Rám (Apjára sem), verekszik, más gyereket lökdös (ez hónapokkal ezelőtt kezdődött, egy időben úgy tűnt, elhagyja ezt a dolgot, de mostanában megint előjött Nála). Pár napja előszeretettel válaszol „Nem!”-et ha valamire megkérem. Igazából büntetést nem igazán kap, csak fenyegetünk, és tudom, hogy a következetesség fontos. Mivel lehetne büntetni az engedelmességért, vagy megtanítani arra, hogy hallgasson Ránk?
Még 1 dolog: onanizál kb. 11 hónapos kora óta, és ezzel nem tudok mit kezdeni, most már szinte csak az autóban, az ülésben, vagy a hintában, ahol a lába közé kerül valami. Az autóban próbálom elterelni a figyelmét, de számunkra nagyon zavarba ejtő, amikor ezt csinálja mások előtt, és nem tudunk ezzel mit kezdeni, nem tudjuk hogy kezelni, úgy érezzük, ezt kislánynak nem kellene...

Várom válaszait!
Nagyon szépen köszönöm!

Kedves Levélíró!
Kislánya a dackorszakát éli – ehhez képest nem is túl sok a baj. A dackorszak lényege az, hogy a gyerek keresi a saját döntés lehetőségeit és határait, ezért fontos, hogy amikor lehet, valóban dönthessen (kiválaszthassa, melyik ruhát veszi fel holnap stb.). Ugyanakkor: ha a szülő már döntött, nem szabad engednie a gyermeki dacnak. Az „üres” fenyegetés a lehető legrosszabb módszer, mert a gyerek gyorsan megtanulja, hogy az ilyesmi következmények nélkül marad. A megoldást mindig a helyzet hozza, de kettőnél többször soha nem szabad kérni ugyanazt! (Például: Kislányom, ha felöltöztetted a babádat, új játékba már ne kezdj, mert megyünk fürdeni! Ha a gyerek öt perc múlva mégis új játékba kezd, megfogja a kezecskéjét, és viszi őt a fürdőszobába: Mondtam neked, hogy ne kezdj új játékba, mert fürdés következik!) Őszintén szólva, az alvás kérdésében nem vagyok biztos. Láttam már gyereket, aki ilyen idős korban már nem igényelte a délutáni alvást, és délután négykor elaludni már túl késő – zavarhatja az esti elalvást. Próbálja meg az ügyet az eldönthető kérdések közé tenni: Úgy látom, fáradt vagy. Nem akarsz pihenni egy kicsit? Ha a gyerek nemmel válaszol, ne erőltesse. Egyrészt meg fogja látni, hogy kicsi lánya délutánra, estére, mennyire válik kimerültté, másrészt: a gyerek, ha azt tapasztalja, hogy döntési lehetősége van – tehát anyja nem erőlteti őt – nagyobb valószínűséggel választja a lefekvést, amennyiben valóban fáradt. Az önkielégítést a kislányok és a kisfiúk egyaránt csinálják – a két nem között ebben sincs semmi különbség. Ne aggassza, ezt az örömforrást a legtöbb ilyen korú gyerek megtalálja. Ha nagyon feltűnő a dolog, annyit próbáljon megbeszélni vele, hogy vannak intim dolgok, amiket az ember lehetőleg nem mások előtt végez.

Kulcsszó: , alvás, hiszti, szigorúság